az első nap. négykezes

Péntek van és a buszról leszállva indulok neki Szatmár utcáinak – lelkesen, magabiztossággal tele, mint aki felkészült a „10 nap alatt az Ifeszt körül” mutatványra. Várjunk csak, ez így túl könnyű. Na, de mi hiányzik? Mondjuk a táskám, ami nem ordibált utánam a busz csomagteréből, így ott is maradt. Kipirosodva és fulladozva a pániktól érkezem vissza a buszhoz, ahol a sofőr vár. „Geantă?” – kérdezi, de inkább állításnak hangzik. Megvárt, korábban már látta, hogy ez a lány nem igazán tudja, hová indul, így számított az attrakciómra. A buszsofőrök nagyszerű emberismerők, tényleg eltévedtem. Pár perc múlva a táskám és én meghitt csendben haladtunk a rossz irányban. Elnyelt a város.

Hat telefonhívással és egy fél várossal később/arrébb végül is sikeresen megtalálom (!) Blankát, aki vállalja, hogy megmenti az életem és elvisz a szállásig. De valahol eltévesztettünk egy kanyart, így kerülnünk kell, megtalálni egy egyirányút és megfordulni arra, majd még egyszer ugyanezt – na, ilyen az én aurám.

A konviktusban a folyosókon végig, minden tévelyedés után azon gondolkodom, hogy milyen is az én szerencsém: elküld a rossz irányba, majd megvárja, amíg valahogy feltalálom magam, mire utánam küld valakit, akivel megoldhatok mindent.

Másnap…

Szombat van és késve ülök fel a buszra. Kistáska, nagytáska, laptop; papírzsebkendő, papírzsebkendő, papírzsebkendő. Tíz kilométerenként kiköhögöm a tüdőm, de legalább senki nem ül mellém. A mögöttem ülő öreg néni telefonon meséli el barátnőjének egészen Szatmárig, hogy miket látott a facebookon.

Amióta megérkeztem, csak keresek. Keresem a szállást, keresem a színházat, gps nélkül, először Szatmáron. Mindenki, akit leszólítok, készségesen segít: „Egyenesen előre, jó sokat menjen, aztán forduljon balra”, majd „jaj, nagyon el tetszett jönni, jobbra kell menni”, aztán „itt letér, két utca után balra, aztán a körforgalomnál jobbra, s ott lesz az a valami, hogy is mondják, az az izé, azon át kell majd menni”. Azt érzem, sosem fogok megérkezni sehova. Kedvesen és segítőkészen lök ki magából ez a város.

Azért kicsit zavarba ejtő ez a kollégium. Vajon mennyire katolikus? Rendezzem el a hajam? Egyáltalán látszik az emberen, ha nem túl katolikus? Mire megjön a felügyelő, pont eloltom a cigim. „Te vagy az új csaj, ugye?” A hosszú folyosókon végighaladva ezen kattogok. Ja, azt hiszem, elég új vagyok.

(moncsi, ágnes)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s