fel-irat

Eljöttem Szatmárra az első színházfesztiválra, ahol én is írok. Ahogy megérkezünk, kiderül, hogy be kell ugrani egy előadásba feliratozni. Azt sem csináltam még soha, de elvállalom. Ki akarom próbálni magam ebben is. Eleinte még nem is tudatosul bennem, hogy valójában mire is vállalkoztam. Ki lesz vetítve a felirat, amit én irányítok majd. Mindenki látni fogja. Jelentéktelen dolog, de igazából más nyelvű nézők számára kulcsfontosságú. Izgulok, nehogy elrontsam.

45 perccel előadás előtt be kell mennem a színházba, hogy megtanuljam, hogyan is működik ez a dolog. Az előadást még soha nem láttam, a szövegkönyvet se ismerem. Hogy fogok boldogulni? Csak lesz valahogy. Pár technikai gond akad, de szerencsénk van, mert 20 perccel később kezdünk.

Legfelül ülök, nézem, ahogy jönnek be a nézőtérre, ahogy egyre nagyobb a zsibongás. Aztán minden elcsendesedik. Most jön az én feladatom. Meg a színészé meg az egész stábé, aki mind-mind hozzátesz az előadáshoz. Eleinte könnyen megy. Néha ugrani kell, mert összezavarodok, nem értek minden szót. Csendben, gyorsan próbálom lapozni a szövegkönyvet, hogy kiderítsem, hol is tartunk, merre vigyem a slide-okat. Kaptam egy kartonlapot. Ha valami baj van, letakarom a vetítőt és kibogozom. Párszor használnom is kell. De aztán belejövök. Végigizgulom az előadást. Az ujjam rátapad az előrevivő gombra.

Hamar lejár az egy óra. Az utolsó slide-ot is elviszem. Sötétség. Végre felállhatok a kényelmetlen székből, le a földre. Van időm elgondolkodni azon, hogy mit is láttam az előadásból. Még így is hatással volt rám.

(kincső)

(Ui.: Visky András Pornó című előadását feliratoztam.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s