Senki nem mondja meg

Hogyan élhetünk? Mi a normális? Mi a helyes? Kik vagyunk? Ezekkel és hasonló, ki nem mondott kérdésekkel találkozunk a szatmáriak Manka című előadásában, aminek szerzője és rendezője Hatházi András.

A művelődési ház letűnt szocialista világot idéző nagytermének a színpadán kell végigmenjen a néző, hogy a székéhez érjen. Egy hatalmas vetítővászon választja el teljesen a nagytermi nézőteret a színpadtól (közepén egy ajtóval): ezen szöveg fut, és ugyanezt a szöveget egy ajtókeretben ülő színésznő hangosan is olvassa. Ilyen mondatok hangzanak el, mint pl.: „Az embernek személyiségre is szüksége van.” A játék terében öt ajtó látható a hozzá tartozó falak nélkül, lakóival, a mögöttük várakozó színészekkel. A felolvasásnak van egy bizonyos szentsége, szertartásossága. Majd megjelenik egy férfi Harag György társulatos pólóban, csendesen kislisszol azon az ajtón, ahol a nézők jöttek be, és ránk zárja. Azt hinnénk, most kezdődik az előadás, de már rég megkezdődött.

20150919-DSC_2969CL.jpg

Nehéz egységesen írni egy olyan előadásról, ami a feldarabolás következetes szemléletén kívül mást nemigen hordoz. Ami nem baj. Sokszor szólnak ki a színészek a nézőkhöz, így a néző is érzi, hogy benne van az előadás alakulásában. Például Sándor Anna egy jól érthető mozgással kilép Nusi szerepéből, és megkérdi a nézőket, hogy mért vannak itt, majd a „tudatos” egoizmusról, valamint a segítésről beszél. Azaz, ha másoknak segítünk, az nekünk jó, mert akkor a többiek majd rajtunk segítenek.

Történetcsonkokat látunk, de ezeknek a szereplőit nem ismerjük meg igazán. Nem tudjuk, mi miért történik úgy, ahogy. És talán ezt magunk esetében se tudjuk meg soha. A címszereplő Manka, akit Kovács Nikolett alakít, mentális betegséggel és férjével élő középkorú nő, akiről megtudjuk, hogy apáca volt, de a rendet felszámolták, teherbe esett, majd elvesztette a gyerekét, és ettől megzavarodhatott. Ő a ház bolondja, a nem normális, aki egyszerre nyűg és ad értelmet Aladár életének. Sokszor elmondják róla a többiek, hogy beteg, nem közéjük való, így nem is létezik. Az is elhangzik, hogy ő a legszabadabb. Amikor Manka eltűnik, vagy elbújik a pincében – és ez olyan, mint valami rossznak az előjele –, mindig a nyitott kapu kerül szóba. A rosszat pedig arra fogják, aki bejött a nyitott kapun, közben meg senki idegen nem jött be. A bűntudat terhét egyik szereplő sem vállalja.

20150919-dsc_3010cl

Marosszéki Tamás Aladárja, Manka férje hosszú évek óta hallgatásban él szomszédjával, Dénessel, miközben minden reggel sakkoznak, ugyanazt a partit játsszák, ami döntetlennel ér véget – addig, míg Dénes ki nem cselezi őt, ami nem segíti őket a megbékélésben. Persze, az sem derül ki, hogy mi a rossz viszony oka. Aladár tudja, hogy Manka szerelmes Dénesbe.

Gaál Gyula alakításban Dénes, a tanár úr megöregedett entellektüel, aki menekvést keres mindenkiben, aki meghallgatja, de sosem szabadul fel. Van két fia, Jancsi és Rudi, két különböző nőtől, és nem ő a mintaapa.

Az egyik nő Jolán, Rudi anyja, aki még mindig rajong Dénesért. Bogár Barbara alakításában egy olyan nőt látunk, aki megjátszott közönnyel és szüntelen hisztériával viszonyul mindenkihez. Látszólag utálja Mankát, utálja, hogy ott lakik, de legfőképp azt, hogy Dénes figyel rá. Poszet Nándor Rudija fura életművész, író, aki mindig nyitva felejti a lakása ajtaját. Nappal kemény rocker, éjjel rózsaszín selyemruhás pillangó.

20150919-DSC_3210CL.jpg

Kányádi Szilárd kék overallban jelenik meg Jancsiként, kétkezi munkásember, aki vasárnap különösen sokat iszik és durván bánik a feleségével, Nusival. Sándor Anna őt érzékeny, törékeny nőnek formálja: titokban olvas a fészerben, szerelmes Dénesbe, tőle kapja a könyveket, ha hozzáér, összerezzen. A végén megölik. Ezzel elindul mindenki másnak a halála, és egy kicsit az előadás apokalipszise is, hiszen Jancsi szétveri a díszletet.

20150919-DSC_3238CL.jpg

Sokszor hallunk az előadásban liturgikus jellegű szövegeket, biblikus példázatokat. A karakterek veszettül keresik a válaszokat a világról és magukról. De csak egyre több kérdést találnak.

Bogya Tímea Éva

Reklámok

Senki nem mondja meg” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s