Az élet elhalványuló mozgásai

Egy fiatal nő, egy idősödő férfi és egy drogos suhanc ménage à trois-ja, a monotonitással szembeni lázadása válik láthatóvá a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade Out c. előadásában, amit Györfi Csaba koreografált-rendezett. Ennek a fizikai színházi kísérletnek a kiindulópontja Matei Vișniec És a csellóval mi legyen? c. abszurd drámája – ez úgy inspirációs forrás, hogy Vișniec szövegéből az előadásban egyetlen dialógus nem hangzik el.

20161109-dsc_1083cl

Már az előadás kezdete előtt puritán tér tárul a néző elé: egy piros ragasztószalaggal megjelölt helységben tizenegy, szintén piros várótermi szék körvonalazódik a félhomályban – ami egyértelmű utalás a cselekvések helyszínére, egy váróteremre. Mindezt nem nehéz kitalálni azoknak, akik ismerik Vișniec egyfelvonásosának alapszituációját: a darab szereplői egy váróteremben várakoznak.

Eleinte egy szereplő sem található a térben, néhány másodperc után jelenik meg egy kalapos, zöld esőkabátba, piros-fekete sportcipőbe öltözött, szürke csellótokot cipelő férfi (Zágoni Előd), majd leül a színpad rendezői bal első sarkába, kicsomagolva a hangszert, kottaállványt. A zenész bekészül, elkezdi hangolni a hangszerét, megtalálja a számára kényelmes pozíciót, ami fokozza a nézők érdeklődését, várakozását – hiszen maga a várakozás a mű alaphelyzete. Alig pendül meg a cselló húrja, alig kezdi betölteni a teret egy melankolikus, nyugtató dallam, a közönség mögött megjelennek a szereplők, akik ugyanarról a helyről, ugyanúgy az esőből, mégis különböző módon lépnek színpadra. Nem meglepő, hogy az első, aki a nézők elé toppan, az előadás egyetlen női figurája (Bezsán Noémi), aki fehér magassarkú csizmáját és fehér ruháját átlátszó esőköpennyel védi az esőtől – amit itt egy műanyag pohárból kiöntött víz jelez. A rövid „bemutatkozó” koreográfia után hasonló módon jelenik meg egy elegáns, öltönyös férfi (Ruszuly Ervin), fekete ernyővel. Végül az utolsó szereplő is megmutatkozik, egy bulizós, kábítószeres, laza fiatal srác (Dabóczi Dávid), fekete melegítőben, felsőben, sapkában. Ő újsággal védekezik az eső ellen, mozgása kicsit szaggatott, ideges.

20161109-dsc_1090cl

A csellista egyhangúvá váló szvitjei nem érnek véget a figurák jelenlétében sem, így lesz a zenész konkrét figurája elvont jelkép is. Egy olyan titokzatos, rejtett hatalom képviselőjeként kerül középpontba, aki ellen egy idő után lázadni kezd a három szereplő: hiszen úgy táncolnak, ahogyan ő zenél, néhol viszont próbálnak a zene és a zenész ellen lépni, erős és indulatos mozdulatokkal mutatva ki elégedetlenségüket.

A három szereplőnek van egy közös célja, amire rátevődik egy szerelmi háromszög-viszony. A két férfi próbálja elnyerni a nő kegyeit, féltékenyek egymásra, és a nő mindkettőjükkel flörtöl. A két férfi és a nő között egyfajta erotikus viszony alakul, ami a férfiak közötti konfliktust élezi ki. A páros koreográfiák sorozatából kiemelkedik mindhármuk összefogása, közös akaratuk kinyilvánítása – talán e jelenetek megformálása a legerősebb, látjuk a köztük lévő együttműködést. Az előadásban végigvonuló monoton, néha fokozódó zenét a szereplők által kreált hangok törik meg: az esőernyővel való kopogtatás, valamint a női karakter áriája, a Lascia ch’io pianga mia cruda sorte, e che sospiri la libertà (Hagyj sírnom kegyetlen sorsom felett és sóhajtoznom a szabadságért) – ami szintén utal arra, hogy mindenképp szeretnének kitörni a váróteremi újrajátszás véget nem érő börtönéből.

20161109-dsc_1106cl

A három szereplő állapotai és érzései jól érthetők a néző számára: átlagos embereket látunk, akik beleőrülnek az egyhangúság adta helyzetbe. Velük ellentétben nem teljesen egyértelmű, mit is jelképez a zenész, illetve a cselló idegesítően ingerszegény, egysíkú zenéje. Ez a tény tartja a nézőt bizonytalanságban, készteti a gondolkodásra, hogy megfejtést keressen. A zenész lehet egyszerűen a művész megtestesítője, az idő lassú múlásának, az egyedüllét vagy a monoton élet jelképe is.

20161109-dsc_1127cl

Végezetül a két férfi és a nő eljutnak arra a pontra, amikor kivetkőznek önmagukból, a szó elvont és szorosabb értelmében is – ledobják magukról a ruhadarabokat. Ez már az a pont, ahol feladják a próbálkozást, és tettre szánják el magukat: megszabadulnak a zenésztől, kidobják őt a váróból – de csak a zenészt, hiszen a cselló ott marad a tettük kézzelfogható bizonyítékaként.

Bezsán Noémi, Ruszuly Ervin és Dabóczi Dávid tánca mindvégig fenntartja a figyelmet, és nem csak táncmozdulataikkal, koreográfiájukkal, de gesztusaikkal és mimikájukkal is híven megmutatták a különböző érzelmeket, reakciókat.

Kelemen Roland

Reklámok

Az élet elhalványuló mozgásai” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s