Endorfin nélkül nem

A Váróterem Projekt Occupy Yourself című előadása a függőségekről indít párbeszédet, ennek problematikáját közelíti meg egy másfajta, tabukat kerülő szemszögből. Az elhangzó szöveg felvázolja és megkérdőjelezi a dependencia eredendő okait, és ezt részben a kapitalista fogyasztói társadalom működésével hozza összefüggésbe. A Cosmin Matei által rendezett előadás Dr. Máté Gábor In the realm of Hungry Ghosts című, terepmunkát összegző könyvét, illetve az alkotók tapasztalatait veszi alapul.

20161110-dsc_1518cl

A játéktérben paravánszerű falak vannak elhelyzve, neoncsövek díszítik őket. Emögött, nekünk háttal fordulva Hatházi András áll. A könyv szerzőjét ő jeleníti meg a színpadon, és miközben a könyvből olvas fel részeket, és a neoncsövek közé zárt, kivetített, pixeles arcát bámuljuk, egyszercsak bevillan, hogy akár mi nézők is lehetünk páciensek.

A kétórás előadás tempója feszes, intenzív, erre az érzésre erősít rá a zene, a koncertszerű jelenetek. Néha Hatházi üvölti keresztül az elektromos gitár hangját, néhol pedig a szöveg kivehetetlenné válik, elveszítjük a fonalat, kapkodunk a fejünk után. Olyan, mintha bezártak volna minket egy ADHD-s fejbe, ami nem okoz annyi meglepetést, mint gondoltuk volna, az érzés ismerősebb a kelleténél.

20161110-dsc_1522cl

Az előadás ötvözi a civiles, a karaktereket kicsit eltartó játékot és az interakciót; a nézőnek ki kell lépnie megszokott kukkoló attitűdjéből, reagálhat. A színpadon ugyanis nem csak be/felmutatnak dolgokat, hanem párbeszédre hívnak az alkotók, információkat kapunk, kérdéseket szegeznek nekünk. Nincs a dologban erőltetettség, ezért jól működik a közönség bevonása – az előadás finoman játszik az anonim csoportok terápiás formájával is, egy labdadobálás révén. Hatházi kérésére, hogy emelje fel a kezét, aki valamiféle függőségben szenved, a nézők jelentkeznek, majd megosztják a függőséggel kapcsolatos szokásaikat, érzéseiket. Sorra kerülnek elő a munka-, telefon-, cigaretta- és kávéfüggők vallomásai. Érezhetően itt nem az a lényeg, hogy kinél miben nyilvánul meg az addikció, hanem, hogy megértsük: annál a kérdésnél, hogy mitől függünk, fontosabb az, hogy miért.

Az előadás lazán dramatikus vonalában felbukkannak történetek, figurák. Van egy nő, terhes, egyszerre használ metadont és heroint, fél, hihetetlenül retteg egyedül lenni, soha senkihez nem volt még közel, le akar állni, de nem tud. Egy férfi utálja magát, mert megölt valakit egyszer kokain és alkohol hatása alatt, egy dührohamában – levelet ír az áldozat családjának. De hogy lehet megbocsájtani? Hogy lehet megbocsájtani saját magunknak?

20161110-dsc_1537cl

Az előadás erős pillanata, amikor maga a szakember is elénk tárja saját klasszikus zenei függőségét, ennek fokozatait és a fiára vetülő hatásait. Az apai hagyományt kávéfüggőségként folytató fiú beleköp egy üres műanyag üvegbe, abba szórja a plikkes kávé tartalmát.

Kulcsjelenetnek számít a két női monológ, mindkettő megkívánja az interakciót. Udvari Tímea egy porfüggő lányt alakít. Közömbösen mesél életútjáról, anyakomplexusának eredetéről, az apahiányról – ebből megértjük, hogy miért van most ott, ahol van. Miközben folyamatosan mesél, borsot szór porként a nézők kézfejére, majd meztelenre vetkőzik, különböző emberek kezét vonja a forró testére – mintha a valódi közelséget, az érintést próbálgatná, keresné. Vetkőzésének érdekessége, hogy egy pillanatig sincs benne színészi magamutogatás, és inkább az önkitevés sérülékeny gesztusa, ami zavarba ejtő. A karakter eltartással kezeli saját meztelenségét, és úgy tűnik, épp ezt az eltartást szeretné átlépni. Sebők Maya konfliktuskerülő lányt alakít, a szövege elmondásában-felolvasásában segítséget kér a nézőktől. A színésznő szép és vicces nyelvi átmenet révén, törtrománul, magyar akcentussal beszél agresszív apjáról, saját félelmeiről.

20161110-dsc_1560cl

Az Occupy Yourself inkább egy problémafelvető keretet ad, amelyiken keresztül elemezhetjük a függőség jelenségét, gondolkodhatunk annak természetén. A téma felkapottnak számít, de az előadás nem csúszik klisékbe. A performer-színészi jelenléthez társul egy beszélgetőtársi jelenlét, a szereplőket nem egy zárt fikció szerint hisszük el, hanem megértjük őket. Az elhangzó szöveg izgalmas, nem juttatja eszünkbe a közepesen profi, közhelygyártó sztárpszichológusok prevenciós előadásait. És bár a téma kimeríthetetlen, kapunk pár fogódzót az előadás végére, hogy miként is kezeljük a függőség témáját: endorfin nélkül semmiképp sem megy.

Kali Ágnes

 

 

Advertisements

Endorfin nélkül nem” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s