Színház a színházról

Mi számít minőségi alkotásnak? Van egy alaprecept, ami alapján színházat kell csinálni? Mitől válhat sikeressé valaki? Hogy lehet boldog az ember? Ezeket a kérdéseket teszi fel a néző a vásárhelyi színház Sirály című előadása közben.

Keresztes Attila rendezése nemcsak a művészetek, a színház funkciójára és működésére összpontosít, hanem az emberre is, annak egyéni boldogságára, mulandóságára és vágyainak beteljesülésére. Az előadásban nem konvencionális színházi tér jelenik meg. Belépve a terembe különös díszlet fogad. Félig leengedett függönyök lógnak a színpadra épített nézőtér mindkét oldalán. Amikor érkezik egy szereplő, nem lehet látni a fejét, csak a testét. Olyan ez, mintha megfosztanánk valakit a személyiségétől, és csak a testét látnánk mindaddig, ameddig nem adja meg magát a függönynek és lehajolva belép a térbe. A függöny mögötti nagy nézőtéren a széksorok fehér anyaggal vannak leterítve. Később megtudjuk, hogy azok a tó hullámai. Ez a térelrendezés egyfajta köztesség érzését kelti a nézőben. Le is van engedve a függöny, de nem is. Vége van az előadásnak? Vagy csak most kezdődik el?

14993307_1756887367895432_8343023645914673002_n

Amikor a nézők megérkeznek, a színészek már bent vannak a játéktérben. Két színész a színpadra épített nézőtéren is ül egy-egy széken, ameddig mindenki elfoglalja a helyét. Az egyik szereplő ismételt dallamot zongorázik, és olykor halljuk, ahogyan a víz hullámzik. Elkezdődik az előadás. De melyik? Az első felvonásban bejönnek a díszletmunkások Trepljov (Bartha László Zsolt) előadását építeni. Időközben több ízben is visszatérnek, amikor a díszleten változtatni kell. Ezzel az előadás a nézőknek megmutatja a kulisszákat és elidegeníti őket, folytonosan arra emlékeztetve, hogy amit látunk, az színház. Néha a színészek is nézőkké válnak, elkülönítve tőlünk. Mikrofon is van. Minden, ami kell egy előadáshoz.

Keresztes rendezése így szembeállítja a régi és új színházat. „Új formák kellenek” – mondja Trepljov, a fiatal író, akit senki nem akar komolyan venni, főleg édesanyja nem, Arkagyina (B. Fülöp Erzsébet). Legújabb darabjának előadására kerül sor szerelme, Nyina (Kádár Noémi) szereplésével. Arkagyina azonban állandóan beleszól, megjegyzéseket fűz a házi produkcióhoz, nem hagyja, hogy véget érjen a monológ.

15078692_1756887261228776_1922753776404112227_n

Az előadásban több viszony is kirajzolódik. Ezeket kisebb mozzanatokból ismerjük meg. Arkagyina és Trepljov viszonyáról tudhatunk meg a legtöbbet. Arkagyina sikeres színésznő, aki nem érti fiát, Trepljovot. B. Fülöp Erzsébet játéka uralja a színpadot ahányszor belép. Szinte minden egyes alkalommal más, kirívó jelmezben mutatkozik. Extravagáns öltözetének, felnagyított gesztusainak és hangvételének köszönhetően egy igazi díva jelenik meg előttünk. Sokat elárul róla az a jelenet, amikor kicseréli a fia fején lévő kötést. A mozdulatai ellentmondásosak, segíteni szeretne, de nem akarja megérinteni a sebet, iszonyodik tőle – és mindettől lelkifurdalása van.

14947970_1756887817895387_4314771105416111660_n

Nyina is többször cserél jelmezt az előadás során. Ő a fiatal színésznő, az Arkagyina után következő nemzedék. Jelmezei szolidabbak, pasztellszínűek. Ellentétben állnak a befutott színésznő élénk ruháival. Mása (Varga Andrea) figurája az előadás alatt egyre megkeseredettebb lesz. Az ő boldogtalansága rímel Nyina sorsára. Végig fekete kabátban jár – az előadás végére Nyina a monológjához ugyanolyan fekete ruhát vesz fel, mint amit Mása hord. Trigorin (Korpos András) figurája is erős jelenléttel rendelkezik a színpadon. Az első felvonásban szinte meg se szólal, de a színpadon van és vonzza a néző szemét. Ő az idősebb generáció sikeres írófiguráját képviseli.

A játék tere lecsupaszított, lehetőséget ad arra, hogy hol új színházi elemeket hozzanak be (Trepljov előadásakor a mikrofonokat, emelvényt), hol régi, a csehovi történethez, világhoz illő tárgyakat (társasjátékot, reggelit). A nézők egymással szemben ülnek, így láthatják egymás reakcióit. A két nézőtér közti hosszú asztal megnyújtja a teret, a félig leengedett függönyök pedig berekesztik a nézőket ebbe.

15027765_1756888294562006_514640808260333005_n

A zene ismétlődik, ugyanaz a dallam hangzik fel újra és újra az előadás alatt. Főként akkor, amikor az előadás lelassul. Ekkor hallhatjuk a tó vizének nyugtató hangját, ami olyan, mintha kitágítaná az időt. Vannak azonban megszakítások, amikor a színészek szándékosan nyersebben, elnagyoltabban játsszák szerepüket, kilépve a megszokott játékstílusból. Trepljov használja legtöbbször a mikrofont, ő az, aki már új technológiát visz az előadásba.

Az előadás önmagára, a színház műfajára is rákérdez, de több embernek a sorsát is bemutatja. Számomra a legerősebb kérdés az marad, hogyan teljesítsük be a vágyainkat. Van-e egyáltalán értelme küzdeni értük? Hiszen, ha nem csinálunk semmit és beletörődünk a sorsunkba (akár Mása), ugyanolyan végünk lesz, mintha törekednénk érte, de elbukunk (mint Nyina). Az előadás utolsó jelenetében Szorin (Makra Lajos), Trepljov és Nyina van a színpadon. Egy haldokló öreg, egy öngyilkosságba futó fiatal férfi és egy megkeseredett színésznő alakja. Három különböző sors hanyatlása. A leeresztett műanyagfólia nyomasztóan ránehezedik erre a képre.

Veres Kincső

Reklámok

Színház a színházról” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s