Endorfin nélkül nem

A Váróterem Projekt Occupy Yourself című előadása a függőségekről indít párbeszédet, ennek problematikáját közelíti meg egy másfajta, tabukat kerülő szemszögből. Az elhangzó szöveg felvázolja és megkérdőjelezi a dependencia eredendő okait, és ezt részben a kapitalista fogyasztói társadalom működésével hozza összefüggésbe. A Cosmin Matei által rendezett előadás Dr. Máté Gábor In the realm of Hungry Ghosts című, … Endorfin nélkül nem részletei...

Reklámok

Kezdet és vég között

Az élet bonyolultságát megragadni és megjeleníteni a színházművészet soha nem múló vágya. A művészetet és alkotói létmódot, az emberi természetet és magát a létezést annyiszor és annyiképpen próbálták megformálni, hogy releváns kérdéssé válik, hogyan lehet ebben a témában új és helytálló eszközökhöz nyúlni. A Kolozsvári Állami Színháznak mégis sikerült újat mutatni ebben az ősöreg témakörben. … Kezdet és vég között részletei...

Két ajtó, két szülő

Otthonos kis stúdiótér, félhomály. Olyan körülmények ezek, amelyek elősegítik a többi érzékszervünkre való figyelést. Személyes, intim hangulatot teremt meg a Shoshin Színházi Egyesület előadása, amelyet Grzegorz Ziólkowski rendezett. A Házikó a halottaknak szövegkönyve egy olasz meg egy lengyel költő, Salvatore Quasimodo és Tadeusz Różewicz versei alapján készült. Az előadás elvisz minket egy érzéki világba, ahol a … Két ajtó, két szülő részletei...

ifeszt-összeröffenés

Cserey Csaba dob-estje: Hétfőn este Csabcsi a Zenélő Macskában vár minket. Meloterápiás relax-estet ígér, meg dob-show-t. Szinti is van, zörgések, püfölések, homokkal teli flakonok együttes rázása. Van, aki szereti, hogy Csabcsi interaktív, minket is zenéltet, mások meg nem (mai fiatalok!). Sajnáljuk, de beszélgetünk koncert közben. Sajnáljuk, de nem vásárolunk CD-t, könyvet, amit magáról írt. fesztiválstáb: A … ifeszt-összeröffenés részletei...

ifeszt-színpad

(a fellépés sorrendjében) A fösvény: 1. A fesztivált Molière klasszikus darabja, A fösvény nyitja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, Bocsárdi László rendezésében. 2. Az előadás kezdetben két szóval illethető: szerelem, pénz. 3. Harpagon, jelenkorunk hanyag és zsugori nyugdíjasa egy folyamatosan zsugorodó, fehér térben. 4. Hosszabb írás a blogon az előadásról: itt. A szerelem átka: 1. … ifeszt-színpad részletei...